*
A Pevensie gyerekek befejezték második kalandjukat Narniában, a két nagyobbik Pevensie, Susan és Peter többé nem térhet vissza a másik világba. Lucy legbelül csalódott volt, ahogy bátyja Edmund is, sosem gondolták volna, hogy egyszer csak ők ketten fognak visszatérni a királyságukba.
Edmund gondolatai elszárnyaltak, elszárnyaltak a messzeségbe. Keveredtek Narnia világával és az ő világával, tudja, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor Narnia világára békesség száll és már ő sem térhet vissza oda. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy mennyire elszállt az idő, bátyja szólt rá, mivel várt rájuk a vacsora. Az asztalnál is nagyon furcsa volt Ed, de ez anyjának is feltűnt.
- Kisfiam – szólította meg fiát –, valami gond van?
A fiú felnézett anyjára, akinek, mint mindig most is csillogtak sugárzó szemei, gyönyörű asszony volt. Edmund elmosolyodott és végül beszédre nyitotta száját.
- Remekül vagyok anyu – mondta, majd folytatta –, egyszerűen elgondolkodtam – felelt anyja aggódó pillantására és testvéreire nézve elmosolyodott, akik természetesen mind tudták, hogy Ed az ő hatalmas birodalmukra gondol. Mindenki bőségesen szedett tányérjára az ételből, s mikor mind megették az ételt elmentek aludni. Egy szobába volt az összes Pevensie gyerek, s így éjszakánként sokat tudtak csevegni Narniáról.
- Szerintetek ott érdekel valakit a sorsunk? - kérdezte kíváncsian a kicsi Lucy.
Peter egy vállrándítással próbált válaszolni, mire Susan egy kicsit felkapta a vizet.
- Lucy, inkább örülj, hogy itthon vagyunk! - mondta egy kicsit morcosan. - Nem élhetünk örökké úgy, mintha királyok és királynők lennénk. Ezek vagyunk mi, nem azok akik ott élnek.
- Azok is mi vagyunk Susan – mondta Ed, hogy egy kicsit Lucy mellé álljon, mert tudja, hogy húga, nagyon a szívén viseli Narniát.
- Jobb lenne, ha erről nem beszélnénk többet – mondta Peter és már alvást is szimulált. Lucy szomorúan hunyta le a szemét, Susan pedig eléggé morcosan. Edmund volt az egyetlen, aki nyugodt szívvel aludt el, legalábbis így hitte. Azt hitte, hogyha megpróbálja elhitetni magával, hogy itt él és már csak egyszer fog visszatérni a különös világba, akkor nem lesz hiányérzete, de tévedett.
Másnap reggel mindannyian mérgesen mentek ki a fürdőszobába, s utána reggelizni, természetesen anyjuk észrevette, hogy valami nincs rendben. Nem csoda, egy anya mindig észre veszi, ha egy gyereknek gondja van, főleg ha a gyermek a sajátja. A nő inkább hagyta a gyerekeket, az egész reggeli csöndesen zajlott, majd a végén az anyjuk megszólalt:
- Tegnap ugye mondtam, hogy ma kimegyünk egy kicsit a földre? - kérdezte őket. A gyerekek a fejüket rázták. - Hát, akkor most szólok – mondta sugárzó arccal. Pevensiék sokszor járnak ki, a kis házuk mellett lévő nagy földre dolgozni, mivel a föld terméseiből élnek.
Mikor kimentek a földre, mindenki elkezdte a saját munkáját, Lucy és Edmund szedték össze a szilvatermését, míg Susan, Peter és az anyjuk megtisztították a földet a gyomoktól.
Lucy végül nem bírta szó nélkül a munkát, elkezdett beszélni.
- Mondd Edmund, szerinted, ha mi vissza megyünk Narniába Caspian még élni fog? - érdeklődött a kislány.
- Attól függ, hogy narniai évben mennyi telik el, mivel Caspian nem Aslan, ezért nem élhet olyan sokat – felelt a lánynak.
A lány kicsit szomorú lett, félt, hogy a világ későn hívja őket vissza. Egy ideig nem szóltak egymáshoz, majd Ed összecsapta kezeit.
- Azt hiszem készen vagyunk – mondta mosolyogva, Lucy örömmel ugrott fel, mert már vagy öt fa alól szedték össze a szilvát és úgy tűnt, ez az utolsó.
Végül Susanék is végeztek, ami beletelt talán egy fél napba is, de az eredmény nagyon is jó volt; végre újra „lélegezhetett” a föld. A Pevensie-k anyukája mindenki homlokára egy csókot nyomott, megköszönve a segítséget. Megmosakodtak, majd ettek, s jól lakottan feküdtek le. Edmund nem a szobájuk felé vette az irányt, hanem a házon kívülre, Lucy utána lopódzott.
- Edmund, min gondolkozol már olyan régóta? - kérdezte a kislány a rejtekhelyét leleplezve. - Észrevettem, hogy mostanában annyi mindenre nem figyelsz oda, mert mindig valahol máshol jár az eszed.
A fiú hátranézett a kislányra, nem mondhatta meg neki, hogy azon gondolkozik mi lesz, ha nem térhetnek vissza Narniába, mert tudja, hogy azzal csalódottá teheti a kishúgát, így inkább füllentett egyet:
- Egyszerűen gondolkozom – felelte és megölelte a kislányt. - Szerintem menj be és feküdj le aludni – javasolta a lánykának, aki azonban megrázta a fejét.
- Narnián gondolkozol, ugye? - kérdezte a kislány sokat sejtően.
Ed csak rámosolygott, s helyeslően bólintott. A kislányon látszott, hogy hiányzik neki a világuk.
- Félek, soha nem térhetünk vissza úgy, hogy mind a négyen ott lehetünk – mondta szomorúan.
- Aslan akarta így Lucy, ő dönt sorsunkról – mondta a lánynak, majd átnézett a földön. - Igaza van Susannak valamiben; mi itt élünk és nem Narniában.
Lucy ránézett testvérére, s könnyek csordultak le, gömbölyű arcán, amelyet a fiú kezeivel eltüntetett.
- Ed már te sem szereted Narniát? - kérdezte csalódottan a kislány. - Susan nem szereti és soha nem is szerette!
- Szeretem és Susan is szereti, de mi szeretnénk itt élni – mondta a fiú. - Te is próbálj meg itt élni, mert Narniában talán nem is gondolnak ránk … - mondta Ed egy kicsit bátortalanul, mert félt a következményektől.
A kislány mérgesen beleütött testvérébe, s elfutott egyenesen a szobájába, Ed utána akart menni, de egy pillanatra még ránézett az elterülő földre, ahol látott egy gyönyörűen ragyogó szilvafát.
Érdeklődve nézett a szilvafára, amikor Lucyval szedegették a szilvákat, akkor ez a fa, még nem volt ott. Elindult a fa irányába, amely egyre jobban kezdett ragyogni, s lassacskán fénye olyan hatást keltett, mintha nappal lenne. Mikor a fához ért, körüljárta, s semmi különöset nem látott rajta, azon kívül, hogy úgy ragyog akár a nap. Visszaérve az eredeti helyére egy jókora lyukra lett figyelmes a fán, tudta, hogy hasonlít valamire, valamire, amit már látott. Gondolataiban kezdett keresgélni, emlékeket, hátha beugrik valami. Sajnos semmi nem jutott az eszébe, ezért bátorkodva elindult a lyuk irányába, amely végül beszippantotta.
A fiú egy tisztáson nyitotta ki szemeit, ahonnan tisztán látható volt egy gyönyörű szép vár. Edmund rájött, hogy újra Narniába keveredett ...
